álmok

Tudjátok, min gondolkozom már lassan egy hónapja? az álmokon. mindkétfajtán. a vágyasálmokról, és a sima álmokról.de leginkább az előbbiről. olyan sok munkát öltem bele, hogy valóra váljanak, annyi szabadidőt, olyan sok lemondást. elvétettem azt a hibát is, hogy lemondtam egy barátról. Egy barátról, aki számomra igazán fontos volt. és most ezen örlődöm. próbálom visszaszerezni Őt, a bizalmát, hogy újra jóban legyünk. Bár mostmár úgy gondolom, hogy hiába vetettem véget a barátságunknak (persze nem önszántamból...) mert az álmom kezd szétfoszlani. darabjára hullani én meg próbálom összeszedni, de az akarat erőm már nem a régi. Már nem tudok több áldozatot hozni, ez is sok volt. Eddig azt hittem, hogy közel vagyok a vágyamhoz, de most meghátráltam. Megláttam azt a hosszú utat, ami még hátra van és teljesen kikészültem. Már nem olyan nagy erőbedobással kűzdök, de azért még harcolok. Pontosan ettől féltem. Ettől, hogy nekem, a kis csitrinek ez sem fog sikerülni. Úgy mint az összes többi célom. Pedig már én naiv azthittem, hogy menni fog, hogy megtudom csinálni. Példának hoztam a tanáraimat, akiknek sikerült, azokat az ismerősöket, akiknek van annyi erejük, hogy megcsinálták. Tudom, hogy még van időm rá, de valahogy, valamiért azt érzem, hogy már nincs sok, hogy még most kell valamit leraknom az asztalra, hogy MOST kell cselekednem. Belevetettem magamat nagyon sok dologba, a gitártanulásba, a zongoratanulásba, az éneklésbe, az írásba, a versírásba, a tanulásba, a sportba. Ebből szinte semmit sem sikerült elérnem. Kivéve az éneklést. Tanulni sem tudok rendesen, nem értem miért vettek fel az egyik legerősebb gimnáziumba. Talán azért mert kinyaliztam az ötös magatartást? Nem tudom. Semmit sem tudok... És ez iszonyatosan zavar. Majd írok, ha végre sikerül megtalálnom magamat a sok rossz dolog után ami velem történt, ha sikerül itt hagynom ebben a kisvárosban a barátokat, az elmúlt nyolc évet, a régi énemet, és ha elfogadtam azt, hogy már nem tartozok ide többé, mert vár a nagybetűs Élet